Ha ezt az oldalt olvasod, akkor valószínűleg már nálad is jelentkeztek bizonyos testi-lelki tünetek, amelyekre megoldást keresel. A nálam elérhető programok keretében az első beszélgetésünk során felmérjük közösen, hogy mik a tüneteid, miben szeretnél támogatást. Amit mindenképpen javaslok akár kérsz támogatást, akár egyedül haladsz, hogy legyen egy nulladik pont, hogy lásd hol tart a szervezeted:
- laborvizsgálat (vérkép, vizelet)
- csontsűrűség vizsgálat (ez lehet akár vérből is, magánrendeléseknél elérhető)
- kardiológiai vizsgálat
- mammográfia
- nőgyógyászati kivizsgálás – rákszűrés, hormonpanel, hüvelyi ultrahang
- menopauza szakrendelés (ha a tüneteid olyan súlyosak, hogy a hormonpótlás máris időszerű lenne).
Amennyiben úgy érzed, hogy az orvosod nem vesz komolyan, elbagatellizálja a tüneteidet és a kért vizsgálatokat elutasítja, mert azokra szerinte nincs szükséged ne gondolkodj túl sokáig, keress másik orvost. Én elkövettem azt a hibát, hogy közel egy évig halogattam ezt a lépést, ez idő alatt a miómám olyan szinten nőtt meg, hogy már csak műtétileg lehetett megoldani. Ha rögtön az elején lépek akkor lehet egy spirállal is megoldódott volna a problémám és a menopauzáig azzal kihúzom.
Az előrehaladás monitorozása céljából mindenképp javaslom, hogy legyen egy naplód (ez lehet füzet vagy elektronikus jegyzet), ahol követed a napi rutinod és a tüneteid alakulását. Itt célszerű vezetni, hogy mikor keltél fel, étkezések időpontja és hogy mit tartalmazott az adott étkezés, kávé, napi tevékenység, beiktatott pihenők, testmozgás, a nap során megjelenő tünetek (időponttal és javaslom skálázva 1-10, ahol 1 a leggyengébb és 10 a legintenzívebb érzet).
A naplód alapján tudjuk áttekinteni, hogy miben lenne célszerű változtatni és mi az, amivel már előrehaladást értél el.
Az orvosi leleteid és az általános közérzeted figyelembevételével egyeztetjük, hogy milyen étrendbeli változások és mozgás lehet megfelelő számodra. Nem az a lényeg, hogy rögtön az indulásnál keményen beleállj a diétába és a testmozgást is intenzíven végezd, hanem az, hogy kis lépésekkel változtasd meg a szokásaidat az optimális irányába. A nagy változások ellenállást okoznak, frusztrált leszel tőle, a mikro lépésekkel tovább tart az áhított cél, de nem okoz turbulenciát az életedben a szokásaid gyökeres megváltoztatása.
Ami a legfontosabb, hogy légy tudatosan jelen, kövesd a testi-lelki-mentális történéseket és élvezd a változást, amit az életmódváltásod generál 🙂 Ez az út elvezet az új énedhez, aki ebben az életszakaszban is felfedezi az élet szépségeit, feltárja önnön rejtett tartalékait és talál új célokat, amikért érdemes tenni 🙂 Légy elkötelezett önmagad felé, ez a legfontosabb, minden más majd szépen belesimul az új életedbe.